Vakcinak Magyarországon

Vakcinak Magyarországon

gyogyszer-covid-19-remdeszivir

 

Európa sok országában megjelent a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a lakosság immunizálása pedig még nem tart ott, hogy ezt megakadályozza – hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.Magyarországon a harmadik hullámot csak a korlátozások – a maszkhasználat, a kijárási tilalom, az iskolák bezártsága és a rendszeres fertőtlenítés – tudják megakadályozni, így bármilyen nehéz, ezeket fenn kell tartani, és a szabályokat be kell tartani – véli Szlávik János. Úgy fogalmazott, hogy az embereknek végig kell gondolniuk, mekkora az oltási hajlandóság, valamint azt, hogy megfertőződhetnek, és megfertőzhetik a családtagjaikat is az új típusú koronavírussal. Ezért fontos, hogy minél többen beoltassák magukat, hogy az élet visszatérhessen a régi kerékvágásba és végre fellélegezhessünk – emelte ki.

Csak így lehet leküzdeni a járványt

A szakember azt javasolja, hogy az egészségügyi és a szociális szférában dolgozók mindenképpen oltassák be magukat, de a pedagógusokat, valamint az ország működéséért felelős embereket is erre kérte. Külön szólt a fiatalokhoz is, hogy gondolkodjanak el azon, ők is jelenthetik a járvány motorját. Egy ország akkor képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyalha a lakosság 60-70 százaléka vagy átesik a fertőzésen, vagy beoltatja magát – mondta a szakember.A beoltottak több mint 95 százaléka a második oltást követő egy hét után nem kapja el a vírust, de ha mégis, akkor egészen biztosan nem lesz súlyos vagy tragikus a betegség lefolyása – hangsúlyozta a főorvos. Azzal összefüggésben, hogy Pfizer/Biontech mellett a Moderna vakcinája is érkezik Magyarországra, továbbá az oxfordi AstraZeneca oltóanyaga is elérhető közelségbe került, azt mondta, az a jó, ha egy országba minél több és többféle vakcina érkezik. Az AstraZeneca más típusú, de ez is teljesen biztonságos és hatékony – tette hozzá. A főorvos arról is beszélt, hogy jók a tapasztalatai az egészségügyben dolgozók oltásával kapcsolatban, egyre többen szeretnék megvédeni magukat a fertőzéstől, és megakadályozni, hogy másoknak átadják azt.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .