Olaszország karanténba

Olaszország karanténba

koronavirus_armija-4life-hungary

Olaszország gyakorlatilag karanténba került. Vajon nálunk is ez várható?

Az olaszországi helyzet elég félelmetes, különösen ha hozzávesszük, hogy a leginkább fertőzött északi területek nincsenek is tőlünk messze.

A beszámolók csakugyan drámaiak, de vajon kell-e attól félnünk, hogy Magyarország hasonlóan fog elesni a közeljövőben, vagyis egész városokat vagy megyéket zárhatnak le, és meredeken emelkedik majd a fertőzöttek, illetve a halálos áldozatok száma?

Tény, hogy a magyar egészségügy helyzete enyhén szólva sem rózsás, a kórházak, orvosok, ápolók, mentők eleve túlterheltek.

De azért az olasz egészségügy helyzete sem nagyságrendekkel jobb, mint a miénk: egy 2017-es uniós felmérés Olaszországot nagyjából a középmezőnyben helyezi el, Magyarországot pedig az utolsó harmadban. Annak pedig, hogy a fertőzés ennyire leterítette Itáliát, fontos demográfiai okai is vannak.

Mivel a vírus halálos áldozatai jellemzően az idősek, 65 év fölöttiek kerülnek ki, nem elhanyagolandó körülmény, hogy az olasz társadalom meglehetősen elöregedett, az Eurostat adatai szerint az úgynevezett medián-életkor ott a legmagasabb az Európai Unióban.

koronavirus-olaszorszag-hungary768x431

Fontos tényező, hogy

  • Olaszország lakosságszáma igen magas – 60 488 000 fő –, amivel Európában a negyedik, a világon a 23. helyen áll.
  • Ehhez képest a területe viszonylag kicsi, mindössze 301 338 négyzetkilométer – összehasonlításul, a 65 milliós Franciaország területének ez alig több, mint a fele.
  • Ami együtt azt eredményezi, hogy Itália az egyik legnagyobb népsűrűségű ország a kontinensen.

Az összefüggés a magas népsűrűség és a járványok gyors terjedése közt nyilvánvaló. Olyannyira, hogy az Egészségügyi Világszervezet tavaly szeptemberben épp az egyes országok aggasztó populációnövekedése miatt figyelmeztetett egy világjárvány lehetőségére.

Az olasz helyzetet súlyosbítja, hogy a populáció megoszlása a déli és az északi országrész közt messze nem egyenletes. A népesség leginkább a jobban prosperáló északi tartományokban koncentrálódik, pont ott, ahol a járvány tombol. E területen él az összlakosság mintegy negyede.

Magyarország, ha furán hangzik is, lényegesen fiatalabb lakossággal bír, mint Olaszország, e tekintetben nagyjából hozzuk az európai átlagot. Az olaszországi népsűrűség pedig a magyarországinak csaknem kétszerese; ott átlagosan 195, itthon 105 fő jut egy négyzetkilométerre.

Összességében tehát elég fontos mutatók miatt van valamivel kevesebb okunk az aggodalomra.

Kiemelt kép: Christiane Oelrich/Picture Alliance/Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .