21. századi találmány

Dr. lawrence tudományos felfedezése 1949-ben

A tranzfer factor teljesen biztonságos. 1949 óta egyetlen egyszer sem jelezték, hogy káros mellékhatást tapasztaltak nagyobb dózisok klinikai alkalmazása, vagy hosszú idejű, több éven át tartó bevitel során.

Dr. LAWRENCE felfedezésétől számított ötven év alatt 11 Nemzetközi Konferenciát tartottak, és körülbelül 40 millió dollárt költöttek el a tudományos kutatásokra, ami több mint 3000 tudományos publikáció megjelenését eredményezte. A XI. Nemzetközi Kongresszuson, 1999-ben olasz és a francia kutatók ismertették a transzfer faktorral kapcsolatos, 25 évnyi klinikai kutatásaik eredményét. Összesen 1647, hepatitisben, herpeszben, AIDS-ben, autoimmun, onkológiai és egyéb betegségben szenvedő beteg kapott kezelést. A betegek 1/3-a esetében a megfigyelési időszak több mint 20 év volt. A vizsgálati eredmények megmutatták, hogy a transzfer faktor hatékonyan alkalmazható különböző betegségek gyógyításában, és azt is, hogy használata során nem jelentkeznek káros tokszikos mellékhatásokra utaló tünetek.

vállalati- tulajdonosok-lisonbee-patent-transfer-factor
Vállalati tulajdonosok

David és Bianca Lisonbee amerikai tudós 1996-ban szabadalmaztatta ezt az eljárást, és megalapította a «4Life Research» nevű céget. 1998-ban már el is indult a transzfer faktorok gyártása. Ez a technológia rendkívül alapos kutatómunka gyümölcse, a technológia kidolgozásán magán is éveket dolgoztak a tudósok. Az eredmény nem maradt el, nagy tisztaságú, hypo-allergén transzfer faktor koncentrátumot tudtak kinyerni a rendelkezésre álló szárított előtejből (kolosztrumból).  Az ilyen típusú anyagot „klasszikus transzfer faktor”-nak nevezték el.

A kutatásokkal azonban nem álltak le, és egyre inkább korszerűsítették a termelést és optimalizálták a végterméket. Később más termékek gyártására is ráálltak, olyanokra, amelyek szintén tartalmazták a transzfer faktort, melyet továbbra is egyrészt a szárított előtejből vontak ki, másrészt tojássárgájából, stb. Ezekben a termékekben előre meghatározták, hogy milyen immunológiai sajátosságokkal kell, hogy rendelkezzenek. Ilyen termékek voltak a „transzfer faktor plusz”, a „transzfer faktor try faktor”, a „transzfer faktor kardio”, a „transzfer faktor glukouch” stb.

mindan-product-4life-transferfactor-celpont

Azzal, hogy a piacon megjelentek a 4Life, termékek, melyek nagyságrendekkel olcsóbbak voltak a tudósok által eredetileg kidolgozott terméknél, melyet a vérből való kinyeréssel hoztak létre, s ez által széles körben elterjedt a transzfer faktorokkal kikényszerített immun-rehabilitáció fogalma és gyakorlata. 

         David Lisonbee-t megválasztották az Orosz Akadémia tiszteletbeli tagjának, s az „orvosi technológiai fejlesztés” tudományág  területén végzett munkásságáért elnyerte az N. N. Blohin díjat. Ezt azért is kapta, mert bemutatta a díjjal azonos nevű onkológiai központban az általa kifejlesztett szert, s ezzel egyidejűleg be is vezette azt az orosz piacra. A szer alkalmazása során meggyőződhettek afelől, hogy jó eredményeket ad a daganatos betegek intenzív kemoterápiai kezelésénél bizonyos, alacsony differenciáltságú daganatfajták gyógyításánál.

Making 4Life Transfer Factor®

https://www.youtube.com/watch?v=r0IhkTCERrM